Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 Adynak sok halálről szóló verse van, ezek közül az egyik legszebb a Párisban járt az Ősz.Már a címből is látni, hogy a nagybetűs Ősz valaminek a szimbóluma lesz.Az első két versszakban az Ősz átkel Párizson a lírai én felé (Szent Mihály útján suhant nesztelen), a harmadikban pedig találkozik vele, és súgott valamit.Ezután visszamegy oda, ahonnan jött (Szent Mihály útja beleremegett), és közben Adyn nevet:

Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Az utolsó versszakban Ady saját haláltól való félelmeit tükrözi.A vers arról szól, ahogy az egyszerű ember rádöbben a megsemmisülés elkerülhetetlenségére.